VitaminA-Zig

Tégy valami jót a testednek, hogy szívesen lakhasson benne a lelked! Helyes táplálkozás, egészségünk megóvása, gyógymódok! HuPont.hu ingyen weblap cool!

Ha hiszel benne, ha nem akkor is érdemes végigolvasni!

Egyensúlyban az energiaáramlás


 Jártak már úgy, hogy este későn alaposan  bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban?

  • De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat?
  • Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben,
  • az epeproblémákkal küszködők pedig  miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször?

A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ.

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje,  igy táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként "váltja egymást" a munkában, a maga idejében az éppen aktuális "dolgozó" birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.
Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, 
például : ne  késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív  munkára, MERT éppen pihen.

 

A kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja.  Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus,  amikor aZ ÉLETERŐ áramlása maximális 
 


1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben  a legalacsonyabb.

A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad  tovább terhelni. 

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész  napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a  legtöbb nemi hormon. 

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk  szervezetünket a  salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni. 

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni,:

tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz. 
 
9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas. 

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja,  tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd  később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd  elfogyasztására. 

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni. 

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes  folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje  teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes  energiabedobással. 
 
17-19 óra között:
vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal.     SEMMIVEL !!!      ---esetleg: kevés,tiszta víz!

Vérnyomásunk csökken,  szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. ---ESETLEG ,de inkább ne, a könnyű vacsorát !
 

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre.

Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink  kifinomulnak. 

21-23 óra között: az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a  legpihentetőbb  alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa. 
 
23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.  A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a  szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia az életerő(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti.

A keringés akadályoztatása  betegséghez vezet.!

Érdemes tehát figyelemmel  kísérni biológiai óránkat.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 77
Heti: 201
Havi: 2 229
Össz.: 939 968

Látogatottság növelés
Oldal: Egyensúlyban az energiaáramlás
VitaminA-Zig - © 2008 - 2024 - witamyn.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »